A Társulat
Az egyik legfantasztikusabb zenés műsor amit valaha is láttam életem eddigi 14 éve alatt. Ez a műsor igényes, arról nem is beszélve hogy az előadott dalok profi kivitelezésűek. A tánckar munkáját én külön kiemelném, mert hiába vannak a háttérben, a látványban rengeteget segítenek. ( Főleg egy musicalnél) Az sem egy utolsó szempont, hogy a dalok magyar nyelvűek és nem az angol szöveget kell egy órán keresztül hallgatnia az embernek. Remélem lesznek még ilyen műsorok.
Egyébként az elején nem szerettem az egész műsort. A versenyzők körül senkit sem szerettem. A Vadkerti hangjától rosszil voltam, Éder Enikőtől ki voltam akadva, meg hasonlók, amit még sorolhatnék. Aztán adásról adásra megszerettem a versenyzőket. Olyannira hogy Éder Enikő lett az egyik kedvencem. Egy idő után már a Vadkerti hangja is tetszeni kezdett. Egy nap a Társulatos videókat nem egyszer néztem meg, hanem ötször. Megszerettem az István a királyt. Megváltoztam. Hirtelen elkezdtem magyar zenéket hallgatni. Társulat függő lettem. Manapság minden nap végighallgatom a dalokat. A kedvenceim:
- A rock egyveleg :-) Hát, szerintem elfelejthetetlen és megunhatatlan. Az Alföldi értékelése se semmi. Gundel Takács Gábor azt mondta a Palira, hogy "Két lábon járó életérzés vagy, Palikám!" . Nem, nem. Az a két lábon járó életérzés, amikor én ezt végignéztem és meghallgattam a zsűri értékelését, és a röhögéstől félrement a narancslé ( konkrétan azt hittem, hogy mefulladok, de túlétem ) és még a billentyűzetet is leköptem. Na, az életérzés volt. DE jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, mindig lesznek ROCKEREK! :-D
- Tetem tangó: Na, igen. Ez annyira jó volt. :-D Enikő, és az egerek. Egyszerűen telitalálat. Fejjel lefelé énekelni. Én szerintem meg se merném csinálni. Bár ha alattam is állnak ketten, a lábamnál fent meg hárman, akkor talán. |